Diplomácia

Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban.

2024.04.28 14:44MTI

Sulyok Tamás Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével találkozott pénteken Rómában. A Szuverén Máltai Lovagrend Nagymesteri Palotájában folytatott megbeszélés végén Sulyok Tamás magyarországi látogatásra invitálta a nagymestert, aki tisztelettel elfogadta azt - közölte a Sándor-palota pénteken az MTI-vel.

"Magyarország büszke ezeréves múltjára, keresztény alapokon nyugvó államára és annak minden örökségére. A Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi jelenléte évszázadokra nyúlik vissza, ezért kapcsolataink igen gazdagok" - hangsúlyozza a közlemény.

Emlékeztetnek: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat keletnémet menekültek tízezreit fogadta be a zugligeti templomnál kialakított táborban, s ezt a szellemiséget azóta is őrzik. Segítettek a délszláv háború menekültjein, a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, a 2015-ös migrációs válság során, illetve napjainkban is, a Magyarország szomszédságában zajló ukrajnai háború elől elmenekülők vonatkozásában is.

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Ferenc pápánál tett látogatást Vatikánvárosban. Részt vett azon a magánkihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, valamint a zarándoklatot lezáró szentmisén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.