Forma-1
Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos Verstappen címvédése
A Forma-1 történetében szinte példa nélküli módon minden istálló ugyanazokkal a pilótákkal vág neki a mostani idénynek, mint az előzőnek.
2024.02.29 01:30MTIAz M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos, hogy megvédi Forma-1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője.
Ujvári Máté elmondta, a szezont megelőző tesztek alapján arra némi esély mutatkozik, hogy valamivel szorosabb lesz az idei szezon, mint a tavalyi, melynek során mindössze három olyan futam volt, amikor nem a bajnokot intették le elsőként a célban.
Ujvári Máté hozzátette, bizonyos pályákon és körülmények között egy körön a Ferrari megfoghatja majd a Red Bullt, és összességében is közelebb lehet riválisához, mint az előző idényben, viszont ezzel együtt is egyértelműen a sorozatban negyedik végső sikerére hajtó Verstappen és csapata a favorit.
A Forma-1 történetében szinte példa nélküli módon minden istálló ugyanazokkal a pilótákkal vág neki a mostani idénynek, mint az előzőnek, Ujvári Máté szerint ugyanakkor a szezon végén már nagy lehet a mozgás. Megjegyezte, a Ferrarihoz távozó hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton "ülése" lehet az egyik legnépszerűbb állás, erre szerinte Carlos Sainz, Fernando Alonso, vagy Esteben Ocon lehet esélyes.
A 24 fordulós idei Forma-1-es vb-idény szombaton, a Bahreini Nagydíjjal kezdődik Szahírban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06