Terrorizmus
Betiltottak Nagy-Britanniában egy újfasiszta propagandafórumot
Ezentúl bűncselekménynek számít az is, ha valaki a Terrorgram-kollektívához tartozik, vagy másokat a csoport támogatására biztat.
2024.04.26 12:25MTIBetiltott a brit kormány egy online fórumot, amelyet a londoni belügyminisztérium szerint újfasiszta terrorszervezetek használtak arra, hogy radikalizált fiatalokat terrortámadások elkövetésére ösztönözzenek.
A tárca a hét elején kezdeményezte a Terrorgram-kollektíva nevű online hálózat törvényen kívül helyezését, és pénteken bejelentette, hogy a parlament jóváhagyása nyomán a tilalom érvénybe lépett.
A minisztérium hangsúlyozza pénteki közleményében, hogy a kormányrendelet alapján ezentúl bűncselekménynek számít az is, ha valaki a Terrorgram-kollektívához tartozik, vagy másokat a csoport támogatására biztat.
A tárca felhívja a figyelmet arra is, hogy e bűncselekmények elkövetői 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
A tilalmat kezdeményező előterjesztés szerint a Terrorgram-kollektívát újfasiszta terroristák használták arra, hogy a fórumon általuk megosztott, erőszakcselekményekre uszító propagandatartalom közönségét terrorcselekmények elkövetésére ösztönözzék.
A Terrorgram-kollektíva általa "szenteknek" nevezett újfasiszta terroristák támadásait dicsőíti, és az ilyen terrortámadások ismétlődő elkövetését propagálja végrehajtási útmutatók terjesztésével - állt a londoni belügyminisztérium előterjesztésében.
A tárca szerint az online fórum olyan újfasiszta ideológiákat - köztük uszító antiszemita nézeteket - hirdetett, amelyeknek célja a nyugati világ összeomlásának elérése és "faji háború" kirobbantása terrorcselekmények révén.
A minisztérium kiemeli: a Terrorgram által terjesztett erőszakos tartalmak között szerepelt annak az elkövetőnek a dicsőítése, aki 2022-ben Szlovákiában az LMBT-közösség egyik éjszakai szórakozóhelye ellen hajtott végre támadást. Ennek a terrorcselekménynek két halálos áldozata volt.
Jóllehet az iszlamista indíttatású terrorizmus jelenti továbbra is a legnagyobb terrorveszélyt Nagy-Britanniában, a szélsőséges jobboldali terrorizmus által támasztott fenyegetés is egyre erőteljesebb - állt a brit belügyminisztérium előterjesztésében.
A Terrorgram a hatodik olyan szélsőségesen jobboldali szerveződés, amelyet a brit kormány betiltott. Nagy-Britanniában eddig 75 iszlamista, illetve 14 észak-írországi terrorszervezet tevékenységét helyezték törvényen kívül.
Nagy-Britannia az első ország a világon, amely betiltotta a Terrorgram platform használatát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06