Foglalkoztatás
Czomba Sándor: bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak
A hétfőn elindult program célja a foglalkoztatottság növelése.
2024.04.16 08:31MTIA kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
Elmondta: a munkaerőpiacon az 50 év feletti, valamint a 30 év alatti korosztályoknál vannak még tartalékok, a hétfőn elindult program célja a foglalkoztatottság növelése.
Az Ifjúsági garancia plusz program azokat a 30 év alatti fiatalokat segíti munkatapasztalatot szerezni, akik már nem tanulnak és még nem dolgoznak - húzta alá.
A program első, legfontosabb eleme a bértámogatás: a kormány négy vagy hat hónapig a bruttó bér 50 százalékát átvállalja a munkáltatóktól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél távolabb van, a regisztrált álláskereső fiatal maximum egy évig, 186 ezer forint albérleti támogatást kaphat - mondta.
Utazási költségtámogatás is igényehető, amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométeren belül van. Ennek összege 10 kilométerenként 10-12 ezer forint lehet havonta - tette hozzá.
A program negyedik pillére lehetőséget biztosít szakmaváltásra, átképzésre. Ebben az időszakban a mindenkori minimálbér 150 százalékáig adható pénzügyi támogatás a felnőttképzésben résztvevőknek - emelte ki.
Czomba Sándor elmondta, a kormányzati programok, valamint az ország keleti és déli régióiban nagy számban induló beruházások segíthetnek a fiatalok elhelyezkedésében, a foglalkoztatottság növelésében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06