Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
Egy 10 éves kisfiúra szerdán, az egyik szünetben támadt rá négy, 10 és 12 év közötti lány iskolatársa.
Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
A két férfi több automatából tömegével vásárolt - olykor kedvezményes - jegyeket, majd egyesével igényeltek hozzá áfás számlát valótlan adatokkal.
Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
Felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt egy munkás halála miatt.
Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
A vételárat előre utalással kérte rendezni, ehhez időről időre új bankszámlaszámokat adott meg.
ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
Az útátjárót biztosító berendezés az eset idején a közúti forgalom felé jelzést nem adott.
Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
Az ítélethirdetés során a vádlott rosszul lett, mentők szállították kórházba.
Gyermekpornográfia miatt 13 évre ítéltek egy makói férfit
Az ügyészség a bűnösségét beismerő és tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlott szemben 17 év fegyház kiszabását indítványozta.
Megölte élettársát, majd magával is végzett egy férfi Szamosújlakon
Szerdán este a 40 éves férfi otthonukban családi veszekedés során nyakon szúrta élettársát.
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
A jármű átvizsgálásakor a pótkerékben két maroklőfegyvert és két hangtompítót találtak a pénzügyőrök.
Beismerte bűnösségét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja
Felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal is, ahonnan segítséget kaptak a férfi azonosításában.
A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
A helyiek között lincshangulat alakult ki az életben maradt sofőrrel szemben.
Legyalulta a kavicsot szállító teherautó a tehervonat vezetőfülkéjét, benne a mozdonyvezetővel - videó
Az ütközéstől a mozdony kisiklott.
Kórházi fosztogatót ítéltek 3 év börtönre
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a férfit.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
A vádlott, hogy kiegészítse jövedelmüket, hirdetést adott fel a feleségéről és a bérlőjükről készített erotikus felvételekkel.
Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
Még szombat délután történt a horrorbaleset a Baranya vármegyei Szalántán, ahol három autó karambolozott. Az egyik kocsiban Stétz Dani, korábbi MMA-harcos és személyi edző ült a párjával, ők a helyszínen meghaltak.
Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
Előbb szexelt vele, majd brutálisan megverte és elvágta áldozata torkát a miskolci gyilkos. A gyanúsított egy cseh férfi, aki miután megölte a nőt, vonatra szállt, Füzesabonyban fogták el. Mindent beismert.
Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
Pillanatok alatt történt az egész, védekezni se lehetett. A cirkusz igazgatója sajnálja a történteket.
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
A Kandó Kálmán téren egy női holttestet találtak.
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
Az egyik édesapját is mentőhelikopterrel vitték kórházba.
Tizenhét év fegyházra ítélték a fitnesszmodell feleségét húsklopfolóval bántalmazó férfit
Több alkalommal olyan erővel szúrta hátba, hogy eltört a kés pengéje.
Banki csalók áldozatából lett vádlott egy zalai férfi
Az ismeretlen személy felhívására elküldte bankszámlája adatait, illetve a bankkártyájáról készült fényképet is.
Holtan találták meg a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét
A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Holttestet találtak Miskolcon, emberölés miatt nyomoz a rendőrség
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van.
Tragédia - Összeütközött egy busz és egy személyautó a XX. kerületben
Az Országos Mentőszolgálat tudatta, hogy egy ember a helyszínen meghalt.
Sikkasztás miatt emeltek vádat egy postavezető ellen
A nő 2022-ben 64 készpénzátutalási megbízást késve teljesített.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06